A transzlégzés egy intenzív meditáció!
Ez a légzés a szufi hagyományokból ismert szájon keresztül történő folyamatos, összekapcsolt légzésből ered.
Biztonságos módszer eksztatikus állapot elérésére, tudatunk, lelkünk, szívünk megnyitására. A körülbelül egy-másfél órás légzés folyamán, egy belső utazáson veszünk részt, Önmagunkhoz. Több légzés során megtapasztaljuk az önmegvalósítás folyamatát, amely az Egység legmagasabb szintű tapasztalatához vezethet minket. A légzés alatt e célra összeállított, a tudatállapot változásainak menetéhez igazodó világzenék szólnak, sámándobokkal és csörgővel kísérve. Néha elhívunk egy-egy zenészt is, élő zenével színesítve a folyamatot.
Padlón fekve, egy polifómon, lehetőleg kényelmes pamut ruhában és egy pléddel betakarózva helyezkedünk el, mivel a test a légzés során kissé lehűl. A módszerben jártas vezető felügyeletével csukott szemmel lélegzünk. Támogató útmutatást kapsz elejétől a végégig.
Ott helyben tanulod meg a technikát, nem baj, ha előtte még nem csináltál ilyet. Aznap ne együnk nehéz ételeket, de sok tiszta vizet igyunk, és a légzés előtt legalább 2 órával már ne együnk semmit.
Ez a légzés igen erőteljes tisztulási folyamatokat indít el.
A bőrön, a tüdőn, a beleken keresztül rengeteg méreganyag választódik ki, ezért ajánlatos utána zuhanyozni, és sok vizet inni.
Felélénkülnek a test öngyógyító erői, a sejtlégzés aktivizálódik, az idegrendszer és az aura is erősebb lesz. (részletek Gánti Bencétől)